WUXOR DINASZTIÁK

Tisztelet, Megbecsülés, Félelem, Irigység

morgon.jpgmorgon3.jpg

Morgon Verymor Alkhatar - Acélmarkú Alkhatar


Taldeshyr után, most már ő a legidősebb férfi a családban. Morgon nem kapta meg Tharr kegyét, s a könyvekhez sem volt soha türelme, nem így a fegyverekhez. Szálfa termetéhez, széles vállaihoz, fakó szürke szemeihez, és hosszú ezüstös egyenesszálú hajzuhatagához pedig semmi sem volt illőbb a lovagi címnél.

Morgon Verymor Alkhatar, Decimus Straktus, Athal marquasa.

A kyr a wuxori elit gárda a Fekete Lovasok (jelképük a Fekete Unikornis) rendjének Decimus Straktusa (Ezredesi rangnak felel meg), elismert és sikeres hadvezér, és félelmetes kardforgató, s bátyja után Athal Tartományának Őrgrófja.

Morgon, Wuxor szerte ismert alakja a közéletnek, ifjabb éveiben a leghíresebb párbajhőse volt korának, számtalan szerető, és dühös férj akadt, aki öregbítette hírnevét, ki így, ki úgy. Morgon, lovaggá avatása után gyorsan haladt a katonai ranglétrán, a hadvezetéshez és taktikához kiválló érzéke mutatkozott. Ugyanakkor politikai és diplomáciai tudománya kardja hegyénél végződik. Ifjonti hevességét a katonalét fegyelemmé kovácsolta, de igazán ekkor talált önmagára. Az alatta szolgáló lovagok mind tisztelik és szeretik, meghalnának érte ha kell. Morgon szívén viseli alattvalói sorsát, megtanulta élete során, hogy a nagy dolgokat aprók tartják össze. Nem tűri az igazságtalanságot, és a hitszegést. Következetes és kérlelhetetlen. Az elveihez ragaszkodik.

Édesanyját szereti és tiszteli, de nem állnak közel egymáshoz. Taldeshyrt nagyon szerette, szinte bálványozta, s annak ellenére, hogy nem volt sok közös témája, unokaöccseivel is remekül kijön, és igyekszik egyengetni útjukat. Varganyrral már más a helyzet. Talán ő az egyetlen, a családban, akit kifejezetten nem szeret. Valószínűleg azért, mert Varganyr megtestesíti azt, amivé ő sohasem válhatott.

Senki sem tudja, hogy a kyr vér átka miként jelentkezik Morgonnál, szinte sohasem volt beteg, a szervezete vasból van. Felesége Calinah Verymor Alkhatar, akivel 30 éve együtt élnek, nem született gyermekük.

morgon2.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 7
Havi: 15
Össz.: 18 733

Látogatottság növelés
Oldal: Morgon
WUXOR DINASZTIÁK - © 2008 - 2024 - wuxordinasztiak.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »