Az Alkhatarok Családfája
Bairazel (-) és Umellya - Szülők, Nagyszülők ----- Hurrius Verymor Alkhatar (-)
1.Taldeshyr (-), 2.Morgon, 3.Verymor ------ 1. Nymella, 2. Drakhan, 3. Kyshtar (-)
1. Athragyr, Spiculum, Dyondra 1. Vendar an Zelath,
2. Gyermektelen 2. Rumelan Alkhatar, Korgo Alkhatar
3. Dimetrius 3. Cyraqas Alkhatar, Veyron Alkhatar
Bairazel és Hurrius Vandaxar Verymor Alkhatar fiai voltak. Vandaxar volt az első az Alkhatarok sorából, aki Wuxori főnemesi címet kapott. Álma azonban nem volt kisebb, minthogy visszakerülni Toron kegyeibe. Az Ő neve még számított Shulurban, fiaié azonban már csak legyintésre volt méltó. Kettejük közül az elsőszülött, Bairazel örökölte apja álmát, s egész életében azon dolgozott, hogy valóra válthassa. Unokanővérét vette feleségül, aki három gyermeket szült neki, Taldeshyrt, Morgont, és Varganyrt.
Hurrius azonban nem osztozott apjuk álmában, ő más utat választott magának. Feleségül vette Ayula Cyraqhor Alkhatart, a család másodoldaláról származó unokhugát, aki három gyermekkel ajándékozta meg. Nymella, aki olyan gyönörű volt, akár a régi idők kyr asszonyai, feleségül ment a híg kyr vérű Haron an Zelath-hoz és fiút szült neki.
Másodszülötte Drakhan az Aranykard Lovagrend tagja lett, mely a da Skullos famíliához köthető, s a családon belül nem kis felháborodást keltett Drakhan Alkhatar, aki da Skullos csatlósnak állt. Ezért aggaták rá a "Csatlós" gúnynevet is. Drakhannak született egy fia egy híg vérű kyr asszonytól, kit dédapjuk után Rumelannak nevezett el. A Fiú magában hordozta a tehetséget, így a Bíbor Lepel rend beavatottja lett, s idővel elérte a magiszteri címet. Rumelan Alkhatar magiszter, azóta is Wuxorban él, s kutatásainak szenteli életét. Drakhan, fia születése után nem sokkal, részt vett a Csontkorona Hadjáratban, melynek célja a barbár törzseket egyesíteni igyekvő önjelölt "király" legyőzése volt. Haragzel da Skullos megtisztelte azzal, hogy őt nevezte ki hadvezérré. Drakhan dicsőséget szerzett nevének, egész Wuxor róla beszélt. A Lángpallos Légióval könnyedén vágta át magát a törzsi területeken, s a barbárok mind hátrébb húzódtak előlük, míg számos törzs megata magát, mert a férfiak elmenekültek, s csak az öregeket és gyerekeket hagyták hátra az asszonyokkal. Drakhan helyőrségeket hagyott hátra, megfelelő létszámú emberrel, ám eközben saját erőinek száma csappant meg. Mikor mrá elérte a Holdkő Dombok Keleti határát, beköszöntött a tél. A férfiak visszatértek a hegyekből, ahová elrejtőztek összel, s lecsaptak a helyőrségekre, elvágva Drakhant és a Légiót az utánpótlástól. A hadjárat elbukott s Drakhan fogságba esett. A Horuták saját törvényeik szerint kívánták a nemes vadat elejteni. Semmi dicső nem lett volna gyors és kegyetlen halálában. Ezért elhurcolták, s a vadon mélyén, egy hatalmas hegy árnyékában tábort vertek. Itt vártak, míg a többi törzs is megérkezett, s hatalmas ünnepség keretein belül megkötötték szövetségüket. Drakhant ellátták mindennel, étellel-itallal, sőt még egy asszonyt is adtak mellé, ki gondoskodott róla. Majd, mikor elérkezett az ideje, fegyvert adtak a kezébe, s ki kellett állnia a barbárok legjobbank tartott harcosával. A harcos büszke volt és fiatal, emellett bivalyerős is. Drakhan pedig a legjobb kardforgatója a légiónak, s a legtapasztaltabb mestere a Hét Csillag iskola harántvágásának. A barbár ifjú lassan vérzett el, harc közben, mikor már annyi ereje sem volt, hogy fegyverét megtartsa Drakhan leszúrta, ahogy méltó ellenfelet illik. A barbárok sokként élték meg a történteket, s azonnal végezni akartak vele, egy töpörödött alak azonban megakadályzta ebben őket. Drakhant elengedték, s a nőt is vinnie kellett magával, kit mellé adtak. Csak mikor elengedték tudta meg, hogy akit legyőzött maga volt az ifjú király, s aki megmentette őt a Mirunok fősámánja volt. Azzal engedték útra, hogy vigye meg a hírt, miszerint nem lesz új királya a törzseknek, s Wuxornak nincs oka tartani a barbárok népétől többé (noha mindketten tudták ez csak ideig óráig lesz így). Bizonyítékként egy csontkoronát kapott, mely az ifjú királyé volt. Drakhan hazatért, s megtartotta második asszonyát is, aki áldott állapotban volt már. Wuxorban hősként ünnepelték, és elnézték neki a barbár asszonyt is. Sőt a wuxoriak azon viccelődtek, hogy Drakhan levágta a barbár királyt és elhozta a nőjét is, magjával a hasában! Ennél jobban nem lehetett volna megalázni őket. Drakhan második fia Korgo Alkhatar, apja nyomdokaiba lépett, s ő az egyetlen fattyú, kinek megadták a lovagi címet wuxorban. Igaz csak kóbor lovag, mert felvételét az Aranykard Lovagrendbe elutasították. Korgo címere a Csontkorona lett.
Hurrrius harmadszülött gyermeke Kyshtar Alkhatar pedig szenvedélyes kutatója lett az elmúlt korok legendáinak. Kiválló kardforgató, és dalnok hírében állt. Noha a család nem szívesen hangoztatta e tényt, mindenesetre harmadszülött volt csupán. Kyshtar ifjonti éveiben az Ezüstsárkány legendakört tanulmányozta fanatikusan, miszerint a mára már letűnt snil (gyíklény) civilizáció fénykorában ez az isten teljes valójában itt élt e vidéken hívei között. A legenda szól végtelen tudásáról, és templomáról, hol kincseit őrizte. Kyshtar egész életében ezt a templomot kereste, de nem járt sikerrel. Utolsó útja előtt nagyon magabiztos volt, s azt állította hatalmas vagyonnal és tudással tér majd vissza. Két gyermeket és egy asszonyt hagyott maga után, kikről végül Drakhan gondoskodott.
Kyshtar elsőszülött fia Cyraquash Alkhatar, egy déli uraság lányát vette feleségül, az awakei Numikos da Passulo marquas Gilera nevű leányát, s így megörökölte a grófságot. Numikos rajongott Cyraquash apjának kutatásaiért, s arra kérte a fiút, hogy folytassa apja munkáját. Cyraquash eleget tett a kérésnek, s azóta is kutatja az Ezüstsárkány nyomait. Kyshtar másodszülött fia Veyron Alkhatar, a Fekete Lovasok lovagrendjébe szegődött, s Delthori rangra vitte mostanáig. Gyakorta megfordul Békésvölgyben, szinte bálványozza Morgont. Hurrius családi nevében már nem szerepel Verymor említése, mivel a cím csak egyeneságon öröklődik.